Intra Lighting és Neko lámpák a Dreher gyárban

2017. május 22

A Dreher Sörgyárak Zrt. mottója szerint egy pillanat különlegessége csakis az egyéntől függ, attól, hogy ki mit hoz ki belőle. Mi ahhoz járultunk hozzá, hogy a Dreher kollektívája egy olyan étkezőt és saját, belső látogatói pub-ot kapjon, amelyek az ott töltött időt teszik különlegessé. A feladat számunkra több szempontból is meglepetéseket tartogatott.

A kialakított helyiségek beltéri világítását Döbrössy Anna belsőépítésszel közösen egyik szakértő kollégánk tervezte. Az egyik nehézséget az okozta, hogy a pub-ban mindössze 8 cm állt rendelkezésre az álmennyezet és a födém között. Így az elsőre evidensnek tűnő süllyesztett lámpák alkalmazására nem volt mód. A szűk hely nemcsak a világítás tervezésében, de megfelelő szellőztetést biztosító rendszer telepítésekor is kihívást jelentett gépészet számára.

Szintén fejtörést okozott az a körülmény, hogy a helyiségeket hosszú távon több funkció kiszolgálására tervezték. Időnként vetítések, előadások, máskor szakmai megbeszélések helyszíne az pub tere. Ezért a megrendelő evidens elvárása volt, hogy olyan világítási rendszert tervezzünk és építsünk, amely az összes, egymástól lényegesen eltérő funkciót maximálisan képes kielégíteni, hogy megfelelő hangulatot teremtsen akár egy kötetlen dolgozói filmnézéshez, vagy egy partnerekkel folytatott tárgyaláshoz.

A pub-ban sínes rendszer, az ebédlőben keret nélkül és függesztett asztali lámpatestek jelentették a megoldást. A kocsmában a függesztett háromfázisú sínek tetején lévő LED mennyezeti derítő világítás külön kapcsolható, illetve a háromfázisú sínbe tett, mozgatható lámpák fázisonként kapcsolhatók.

Az étkezőben a mennyezetbe süllyesztett keret nélküli lámpatestek az Intra Lighting “Kalis” lámpái, a fekete sínen lévő lámpákat a Neko gyártotta.