Hírek kategória bejegyzései

Szirák díjat nyert a Puskás stadion díszvilágítási terve

Az igen sikeres Puskás stadion színváltós díszvilágítási terve Sziráki díjat nyert. A díjat két világítás tervező kollégánk Deme László és Kiss László vette át múlt héten a Világítástechnikai Társaság rendezvényén.

Dr. Sziráki Zoltán a hazai díszvilágítás úttörőjeként több emlékezetes berendezést tervezett. Ilyen volt például a Budavári Palota első komplett díszvilágítása. A nemzetközi hírnévnek is örvendő professzor családja a közelmúltban úgy döntött, hogy díjat alapít a megvalósult díszvilágítási berendezések tervezői számára. Bár a Puskás stadion díszvilágítása már tavaly elnyerte a díjat, de az ismert pandémiás helyzet miatt csak most nyílt mód az ünnepélyes átadásra.

Maga a berendezés az elmúlt másfél év alatt Budapest esti látványának egyik jelentős alkotója lett. A színekkel alkalmazkodik a napi aktualitásokhoz, a rendezvények esetén pedig a vendégcsapatok, az országok színeit jeleníti meg. Természetesen leggyakrabban a magyar nemzeti színekben látható a stadion, amit mindenki jó érzéssel fogad és a sporthírek, a sportesemények beharangozóinak is emblémájává vált. Fontos tényező az üzembiztosság, amit a kiváló minőségű világítási anyagok garantálnak. Ennek is köszönhető, hogy a 612 lámpatestből elenyésző mennyiséghez kellett hozzányúlni.

További részletes leírást a Puskás stadion díszvilágításáról itt olvasható.

Tovább bővül a grandMA3 onPC család – megjelent a 19” onPC rack-unit

19” rack-be szerelhető grandMA3 onPC rack-unit tökéletes választás a fix telepítésű világításvezérlési rendszer alapjaként. Megbízható back-up- egység lehet színházak, bevásárlóközpontok, TV/streaming stúdiók világításvezérlésében is.

A beépített Agenda funkciónak köszönhetően a rack-unit alkalmazhatóság köre még ennél is szélesebb: ha olyan önálló világításvezérlő rendszert keres, amely külső hatásra automatikusan futtatja a műsort (például vidámparkban vagy épületvilágításban), akkor érdemes megismerni a grandMA3 család új tagját.

A grandMA3 családtól már megszokott piacvezető minőség és a szolgáltatások, valamint a berendezések variálhatósága a rack-unit esetében is számos előnyt jelent a felhasználónak. A mindössze 19” méretű rack-unit a korábban már telepített grandMA3 onPC szoftverrel biztosítja a grandMA3 konzol összes funkcióját. Elég egy egér vagy egy billentyűzet, valamint 2 monitor csatlakoztatása, és máris vezérelhető 2 048 paraméter, ami további onPC berendezésekkel kiegészítve emelhető 4 096 vezérelhető paraméterig.

Ugyanakkor a rack-unit nemcsak egy megbízható, sokoldalú vezérlési megoldás, lejátszóként is optimális választás. Az összes releváns csatlakozó – DMX kimenet/bemenet, MIDI be/kimenet, Timecode és DC távirányító – már be van építve az azonnali használathoz. Ha a műsor programozott, külső hatásra indul és automatikusan fut, a grandMA3 onPC rack-unit tökéletes megoldás, bármilyen installációhoz.

Kombinálja a grandMA3 onPC rack-unit-ot a grandMA3 onPC-vel és akár két grandMA3 onPC fader-rel, nem lesz gond sem a programozás, sem a műsorvezérlés. A rack-unit emellett teljes értékű és megbízható back-up egységként is működhet a grandMA3 világításvezérlő rendszerében.

Jellemzők

– Akár 2 048 paraméter valós idejű vezérlése – az előre telepített grandMA3 onPC szoftverrel együtt.
– 4 096 paraméterig bővíthető az onPC termékekkel
– 2 DMX kimenet, 1 DMX bemenet
– 2 külső multi-touch képernyő csatlakoztatható
– 1 belső multi-touch parancs képernyő
– 2 RJ45 csatlakozó
– 6 USB-csatlakozó
– Különböző vezérlő interfészek

MAC Ultra sorozat: a Martin az elmúlt évtized legjelentősebb világítási fejlesztésével új sztenderdet állít fel.

Az új berendezéssel a Martin új sztenderdet állít fel a színpadvilágításban mind a kimagasló teljesítmény, mind a kivetítés minősége, mind az új generációs framing-system valamint a halk működés tekintetében.

A Harman Professional Solutions, az audio, video, világítási és vezérlési rendszerek piacának globális vezetője, a forradalmi MAC Ultra Performance és MAC Ultra Wash berendezésekkel jelentősen emelte a szintet.

A széles zoom tartomány, a nagy fényerő, az egyedi framing-system, a nagy frontlencse és az elképesztően alacsony zajszint teszik a MAC Ultra termékcsaládot mind a koncertek, mind a turnék, mind pedig a zaj-szenzitív színházi környezet tökéletes világítási megoldásává. Minden idők legerősebb Martin LED-es fényforrásával, a MAC Ultra sorozat új magaslatokba emelkedik: 1150 W teljesítmény, 6000 K, LED. Így valósulhatott meg, hogy a MAC Ultra Wash 63 500 lument és a MAC Ultra Performance 46 500 lument tud elérni. És bár ez az elképesztő teljesítmény a tervezés egyik legfontosabb eredménye volt, az emberi szem számára kellemesebb vizuális minőség elérése ugyanolyan fontossággal bírt a tervezés során. Telítettebb pirossal és kedvezőbb nappali fény-egyensúllyal a MAC Ultra olyan színmélységet, élénk színeket és természetesebb bőr-tónusokat produkál, ami újra értelmezi a színpadi látványt. A tervezés sarokköve volt az élethosszig tartó megbízhatóság elérése is. Kivétel nélkül minden elem és alkatrész megbízható, egyenletes teljesítményt nyújt az első üzembe helyezéstől, valamint előadásról előadásra a berendezés teljes élettartama alatt. Tényszerűen: a LED-es fényforrás minimális 50 000 munkaórás teljesítményét a MAC Ultra meghaladja és még 20 000 munkaórát követően is a maximális teljesítmény 90%-át adja le.

A MAC Ultra-ban alapnak számít a széles zoom-tartomány, a precíziós fókusz-állítás, az egyenletes színkeverés, a változtatható CTO, a további szín- és spektrumkorrekciós szűrők, a motoros frost a lágyabb élekért, a nagy felbontású szabályzás és a stroboszkóp-hatás – mindezt egy erős és legendás MAC-kialakításba beépítve.

A MAC Ultra berendezéseket úgy tervezték, hogy a felülmúlják a korábban ismert világítási berendezéseket. A fényerőtől kezdve, a látnod-kell-hogy-elhidd fényminőségen és a sziklaszilárd megbízhatóságon át nincs olyan részlet, amit a mérnök csapat ne fejlesztett volna tökélyre. Az eredmény pedig felülírta a legmagasabb elvárásokat is. 

Komfortérzet-fokozás a természetes és mesterséges fény összehangolásával

A fény éltető elemünk, mesterséges- vagy természetes volta, ereje és melegsége hatással van tevékenységünkre. A DENSO székesfehérvári gyárában a Lisys-Project szakemberei ezt is figyelembe vették, amikor a természetes és mesterséges fény összehangolásával modernizálták a hatalmas, egy légterű iroda világítását.

A DENSO Manufacturing Hungary Kft. 1997. július 15-én alakult Székesfehérváron. Ez volt a DENSO-csoport első magyarországi beruházása, és az 5. DENSO-gyár Európában. A gyár piacvezető az autóalkatrész-gyártók között, de a környezetvédelmi, a biztonsági és kényelmi vonatkozású K+F beruházások területén is. A fenntartható autóipar olyan célkitűzés, amely folyamatos innovációt igényel a DENSO részéről. Nem csak a minőség, hanem a biztonság és a környezetvédelem is kiemelt szerepet játszik a DENSO-nál. Különös figyelmet fordítanak a biztonságos és környezetbarát működésre: rendszeresek a kockázatértékelések, a biztonsági ellenőrzések, valamint szelektíven kezelik a hulladékot és tudatosak az energiatakarékosságban is.

A DENSO és a Lisys-Project Kft. együttműködése több évre datálható vissza. A legutóbbi megbízást megelőzte több raktárcsarnok és folyosószakasz világításának energiahatékonysági szempont szerinti felújítása, ezeken a helyeken már LED fényforrások biztosítanak fényt a régi T8-as fénycsövek helyett. A korábbi kisebb helyiségek után a hatalmas, több mint 2600 nm-es, egy légterű iroda világítás-modernizálására kapott megbízást az építészeti- és hatásvilágítási rendszerek tervezésében és kivitelezésében is tapasztalt Lisys-Project Kft. A projekt a világítási rendszer újjáépítésén túl belsőépítészeti munkákat is magában foglalt, a terveket a Szenes Design Stúdió készítette. Az egyterű irodában körülbelül 360 fő dolgozik. A belsőépítészeti megoldások a hierarchia nélküli, japán munkastílust tükrözik, az egységesség, az egy csapat és a közös munka jegyében valósultak meg, ugyanakkor az alkalmazott világítástechnika korszerű vezérelt világítás, ezen felül a természetes fényt napfénycsatornákkal vezetik a belső térbe. Munka-komfort szempontjából fontos kiemelni a felületi hűtés-fűtés és az igényes szellőztetés kivitelezését is.

Alapvetés volt, hogy a tervezők az alkalmazott belsőépítészeti és világítástechnikai megoldásokkal inspiráló munkakörnyezetet hozzanak létre. Az ekkora méretű egybefüggő terek általános problémája a nem megfelelő akusztika. Az optimális fényviszonyok biztosítása mellett emiatt külön figyelmet fordítottak a szinte monumentális irodahelyiség akusztikai tulajdonságainak fejlesztésére, így a térben akusztikai paneleket és válaszfalakat helyeztek el. A tervezők találékonyságát dicséri, hogy ezek a design szerves részét képezik: az akusztikai panelek a körgyűrű világításba kerültek be, a válaszfalakkal a nagy térben kisebb, közösségépítő funkcióval bíró egységeket alakítottak ki. A professzionális világítástechnikai megoldást az Intra Lighting multifunkciós, akusztikai lámpateste biztosította, amely ráadásul a belsőépítészeti megjelenésben is remekül érvényesül. A természetes fény – amely a zöld iroda koncepciót hivatott kiszolgálni – fénycsatornákon jut a térbe. Az Intra Lighting lámpatestek és a fénycsatornák tudatos, összehangolt alkalmazása energiahatékony megoldást eredményez. A két rendszer működését egy speciális, a Lisys-Project Kft. által tervezett és kivitelezett Lutron fényvezérlő rendszer biztosítja. A megrendelő minden körülmények között az iroda teljes területén a minimum 500 lux megvilágítást igényelte. A Lutron vezérlés biztosítja, hogy elegendő természetes fény bejutása esetén a mesterséges fényt biztosító lámpatestek működését visszaszabályozza, vagy épp ellenkezőleg, ha kevés a bejutó természetes fény, akkor azt a mesterséges világítással pótolja ki.

A 2666 nm-es irodában 133 db körgyűrű lámpatesttel, napfénycsatornákkal és 80 m hosszú, egy sávos LED csíkkal valósult meg a világítás, ami kiegészült a tárgyalóterem világításának modernizálásával is.

 

Világítástechnikai tervezés: Szakolczi Hunor (Lisys-Project Kft.)
Lutron világításvezérlés tervezése és telepítése: Tatarek Péter (Lisys-Project Kft.)
Belsőépítészet: Popovics István (Szenes Design Stúdió)

Új díszvilágításaink

A napokban adtunk át Budapesten két díszvilágítási berendezést. Bár önállóan is érdekesek lennének, de így egymás mellett még szembetűnőbb a jellegzetességük. Amíg ugyanis az Óbudai Evangélikus Templom díszvilágítása a hagyományos, fényár-világításos módszerrel készült, addig az Ericsson irodaház karakterét épületre szerelt lámpatestek hangsúlyozzák.

Természetesen a világítási kialakítások nem öncélúak, az egyes épülethez illenek. A templomnál fontos, hogy az épület egészben jelenjen meg és főleg a tornyot több irányból, már messziről lehessen látni. Kicsit vesszőparipánk is a torony minél egyenletesebb, a templom épülethez képest is kiemelt színtű megvilágítása. Úgy gondoljuk ebben az esetben is sikerült ezt az elvet megvalósítani.

Ehhez segítségünkre voltak a Griven gyár legújabb fejlesztései. A gyár korábban ugyanis csak színváltós LED-es lámpatesteket gyártott, de alkalmazkodva az igényekhez megjelent a fehér LED-es lámpatestekkel is. Az óbudai templomnál a templom körüli oszlopokról a nagyobb teljesítményű, 195 W-os keskenyen és közepesen sugárzó Jasper fényvetők a tornyot és a főhomlokzat felső részeit emelik ki, míg a kisebb teljesítményű, 66 W-os szélesen és közepesen sugárzó Zaphir lámpatestek az alsó traktusokat derítik. A díszvilágítás, a Budapest Világítási Mestertervével összhangban, 3000 K színhőmérsékletű LED-ekkel készült.

 

Az Ericsson irodaháznak csak a Duna felőli, a városképben dominánsan megjelenő homlokzata kapott díszvilágítást. A világítás kialakításánál tekintettel kellett arra lenni, hogy a környéken sorakoznak az este megvilágított építmények. A Nemzeti Színház, a Művészetek Palotája, a Rákóczi híd mind különleges építmény és díszvilágításuk is egyedi. (Szerencsére mindhárom díszvilágítási berendezés megépítésében kollégáink kulcsszerepet játszottak.)

Meg kellett találni azt a sajátosságot, ami megkülönbözteti, és szintén egyedivé teszi este az irodaházat. Ha mondjuk egy fényár világítást kapott volna az épület, észrevétlenül belesimult volna az esti látványba. A díszvilágításnak ezért a jellegzetes kontúrok „meghúzása” volt a célja. Ez a két homlokzati szakasz szélső függőleges és az ezeket összekötő felső vízszintes sávjainak kiemelését, továbbá a tetőzetet lezáró „koronának” a megvilágítását jelentette.

A keskenyebb függőleges sávokat a Meyer gyár idén megjelentett egyik újdonságával az 57 W-os keskenyen sugárzó Nano 5 fényvetővel rajzoltuk meg, míg a szélesebb sávot a Disano gyár 2 db 115 W teljesítményű keskenyen sugárzó Cripto Big fényvetőjével láttatjuk. A lámpatestek 300 mm kinyúlású karra kerültek az első emeleti traktus alsó vonalában.

A vízszintes sávokat felülről, szintén 300 mm kinyúlású tartókra szerelt lámpatestek derítik. A lámpatestek elvileg bármilyen hosszúak lehetnek, de a kezelhetőség megkönnyítése érdekében döntően 2 m hosszúak. Mindössze két esetben kellett 1 m-es hosszúakkal kiegészíteni. Az aszimmetrikus fényeloszlású, igen filigrán, mindössze 27 mm széles lámpatestek egyedi fejlesztésűek. Az ALU-45 fantázia nevű lámpatest méterenkénti teljesítménye 15 W. A díszvilágítás itt is 3000 K színhőmérsékletű LED-ekkel épült meg.

FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM: Nexo Audioversity angol nyelvű videók

A Nexo Audioversity videóival nemcsak szinten tarthatod tudásod, folyamatos fejlődési lehetőséget is biztosítanak. Ha lemaradtál az élő előadásról, itt megnézheted:

Fundamentals of acoustics

 

Introduction to NS1

 

Directive Subs and Design

 

System Control & Monitoring with NeMo

 

Application Case: Performing Art Center

 

Application Case: Sports Arena & Stadium

 

System Specification & Integration

 

System Measurement & Tuning

 

STM Live Events

Az Üvegterem világításának felújítása

Cégünk, a Gránit-Pólus Facility Management Kft. megbízásából megtervezte a Müpa és a Ludwig Múzeum többfunkciós exkluzív tere, az Üvegterem világításának felújítását, végrehajtotta a teljes kivitelezést, kialakította az új vezérlőrendszert, valamint leszállította az összes világítási anyagot.

A Müpa Üvegtermébe 15 évvel ezelőtt a függesztett feszített fóliás csillárokba kompakt fénycsöves és színes fénycsöves világítás került, amit most a kor legfejlettebb technológiájú vezérelt LED világítása váltott fel. A Lisys-Project által tervezett új LED-es világítással szerelt csillárok akár intenzív élénk színekben, vagy finom pasztell árnyalatokban, de különböző színhőmérsékletű fehér színben is pompázhatnak.

A világítás tervezésekor felmerült elvárások – környezetbarát, fenntartható technológia, vezérelhető, fehér és színes világítás, ami a tér funkcióváltását is leköveti, a rendelkezésre álló tér teljes bevilágítása – maradéktalanul megvalósultak a vezérelhető LED-es világítás kialakításával.

A tervezés során különös figyelmet fordítottunk arra, hogy, milyen távolságba kell elhelyezni a LED modulokat ahhoz, hogy egységes és homogén legyen a világítás. Az árnyékmentes világítást a tápegységek elrejtésével oldottuk meg: a LED modulok mögött lévő lemezre erősítettük őket. A hatékony és csendes hűtés kivitelezése fontos szempont volt, így minden csillárban megfelelően méretezett hűtőbordát helyeztünk el az összes LED modulhoz.

Az új csillárokkal az alkalmanként konferenciateremként funkcionáló helyiség akár 1000 luxos megvilágítása sem okoz gondot. A lámpatestek alját a célnak megfelelően módosítottuk. Lézervágóval méretre vágattunk egy 1,5 m átmérőjű 5 mm vastag alumínium lapot. Ennek egyik oldalára a meleg fehér nagy teljesítményű és nagy fényáramú (4500 lm/méter) LED modulok, a másik oldalára pedig a tápegységek vezérlői kerültek, szem előtt tartva, hogy a feszített fóliától megfelelő távolságban és megfelelő osztással egyenletes legyen a megvilágítás. Minden lámpatestnél az alumínium korongra további LED szalagokat raktunk a biztonsági világítás számára, így a biztonsági világítási követelményeknek is megfelelnek a csillárok.

Lámpatest felépítése

Felső rész kialakítása: A felső rész belső magja egy 6 oldalú hasáb. Minden oldalra 3-3 sávban kerültek fel az 5 színű (RGB WW CW) LED szalagok. Minden oldalhoz egy-egy tápegység és 5 csatornás DMX vezérelhető LED driver tartozik.

Alsó rész kialakítása: A 3000K-es LED csíkok egy 150 cm átmérőjű, 5 mm vastag alumínium lemezre kerültek felszerelésre a működtető egységekkel együtt, ami biztosítja a megfelelő hűtést. A teljes alsórészt két-két tápegység és DMX vezérelhető LED driver működteti. Az alsó részre került még 3 sávban biztonsági világítási áramkörre kötött LED csík is, mely csak feszültségkieséskor kapcsol be, nem része a normál világításnak.

A vezérlő rendszer felépítése
A vezérlőrendszer központja egy STICK-DE3 fali kezelőegység melynek DMX kimenete a mögötte található W-DMX adóba van csatlakoztatva. Minden egyes csillárban található egy-egy W-DMX vevő, melyek veszik a W-DMX adó jelét. Ezek a W-DMX vevők vezérlik a csillárokban lévő DMX drivereket. Lehetőség van a rendszerre egy küldő DMX vezérlő eszközzel rácsatlakozni a kezelő panel mellett található DMX (XLR csatlakozó) bemeneten keresztül.

A Lisys-Project Kft. kollégái a cég megalakulása óta azért dolgoznak, hogy a felmerülő világítástechnikai problémákra a megrendelő igényeit messzemenőkig kielégítő, hosszú távon fenntartható megoldást találjanak.

A fotókat: Hlinka Zsolt készítette

Felhőgyár

Nem szorul magyarázatra, hogy miért esik jól a tikkasztó melegben a finom, hűsítő vízpára. Számos helyen találkozhatunk vízszintes csövekből kiszökellő párafelhőkkel. Ezek azonban elég korlátozott területet kezelnek.

Ezt a problémát igyekezett orvosolni egy érdekes ötlet, amely szerint egy függőleges oszlopból számtalan helyen lövellte ki a vízpára felhőket. Igazi felhőgyár jött létre.

Kísérletezések során lett végleges a koncepció: kiderült, hogy az ideális oszlopmagasság 20 m körül van és kb. 60-70 centiméterenként, azaz több, mint húsz helyen érdemes a párát kilövellni, mégpedig különböző irányokban, körbe-körbe.

A felhőgyár nemcsak nappal működik, hanem forró estéken, éjszakákon is rendelkezésére áll a hűsölni vágyóknak. A szerkezet természetesen sötétben világítást kap, amit összekapcsoltak a pára készítéssel, azaz minden kijövő párafelhőt az oszlopra szerelt tárcsákon elhelyezett lámpatesttel világítanak meg. Ezáltal egy lenyűgöző vizes fényjáték jön létre. Hogy még szenzációsabb legyen a látvány a világítás színváltós.

Az egyedülálló szerkezet tavaly Kőbányán került átadásra, de a sikerre való tekintettel hamarosan egy újabb is követte, ugyancsak Kőbányán. A két szerkezet tesztelés alatt áll, tapasztalatokat gyűjtenek, hogy mielőtt szélesebb körben is elterjedjen.

Egy-két olyan dolgot ugyanakkor mindenképpen érdemes megfontolni. A szerkezet összetett és ezért kicsit bonyolult. Folyamatosan egyenletes víznyomásra van szükség, a szivattyúknak, a vízpermetet előállító gépeknek stabilan kell működniük, az elhasznált vizet vissza kell forgatni a rendszerbe ügyelve közben arra, hogy az aknákat ne töltse meg a víz.  A világítást előre be lehet programozni, így a be- és kikapcsolás mellett a színes műsor választást is előre össze lehet állítani. Az elosztóban a vezérlőpultot el lehet helyezni, de az elosztó helyét úgy kell megválasztani, hogy még véletlenül se kerüljön a felhőgyár hatás körzetébe.

A berendezés időjárás és évszak függő. Nagyobb szél esetén nem használható és a fagyok idején ki kell kapcsolni. A berendezés ezért szél- és hőmérséklet mérővel van felszerelve, és a kritikus értékeknél automatikusan leállítja a berendezést, rosszabb esetben be sem kapcsolja.

grandMA3 onPC command wing XT: a sokoldalú világításvezérlő

Az MA Lighting bemutatja a grandMA3 onPC “család” új tagját: a grandMA3 onPC XT vezérlőpultot. Az MA saját alaplapjára előre telepített grandMA3 onPC szoftverrel az XT 4,096 paramétert kínál – egyszerűen csak adj hozzá négy érintőképernyős monitort, és már készen is áll a használatra!

A grandMA3 onPC XT rendkívül sokoldalú pult: tökéletes választás kisebb és közepes méretű kitelepülésekhez, műsorokhoz, ugyanakkor streaming stúdiókban is professzionális társ a munkában. A pult a turnéknál kiváló az előprogramozásra, használatával útközben a biztonsági mentések sem jelentenek gondot. Ahogy a teljes grandMA3 termékvonalról, az XT-től is elmondható, hogy szoftverje és hardverje a legmagasabb minőségi színvonalat képviseli, ami nagy előny mind a kezdő MA-soknak mind az MA-veteránoknak.

A grandMA3 család tagjaként az XT kezelési felülete ugyanazt a felhasználói élményt nyújtja, mint a többi grandMA3 konzol. Az új felhasználók így megismerkedhetnek a termékvonalra jellemző felülettel, így bármikor zökkenőmentesen tudnak váltani más grandMA3 konzolra. Szintén a kezdőknek nyújt pótolhatatlan segítséget az MA ingyenes tréning és webinárium sorozata, ahol a készségek gyorsan fejleszthetők, és tapasztalatszerzésre is kiváló.

Épp a kezelési felület azonossága miatt a már tapasztalt MA felhasználóknak nagy előnyt jelent a más MA pultokon megszerzett gyakorlat. Ha a helyhiány az XT-használatát indokolja, akkor rutinjukra magabiztosan támaszkodhatnak. Az MA-tól megszokott, sőt mára már elvárt 0-24 support természetesen az XT-t használókat is segíti.

10 motorizált faderrel, 40 fizikai playback-el, 16 hozzárendelhető x-billentyűvel és egy dedikált mesterhúzóval az XT vezérlőpult rengeteg lejátszási lehetőséget kínál. Köszönhetően annak, hogy a grandMA3 pultok parancsmezőjét is magában foglalja az XT, így soha nem volt még ennyire egyszerű egy MA onPC eszköz használatának elsajátítása. A grandMA3 konzolok minden bemenete és kimenete elérhető a felhasználó számára. DMX, Midi, Ethernet, Timecode és Remote Control – mind közvetlenül elérhetőek az XT-n. Ráadásul négy egyedi monitorkimenettel is rendelkezik, ami így a felhasználói igényeket a lehető legteljesebb mértékben képesek kielégíteni.

A grand MA3 onPC XT konzol a következőket biztosítja: 4096 paraméter 2 x DMX kimenettel és 2 x Ethernet Gigabites csatlakozóval. A lehetséges 1024 DMX univerzum bármelyikét hozzá tudod rendelni a gépen lévő fizikailag kiépített DMX kimenetek bármelyikéhez, ezen felül az összes 1024 DMX univerzum elérhető a hálózati kimeneteken keresztül pult specifikusan.

3 onPC megoldás közül lehet választani:
– az optimális megoldás a grandMA3 onPC XT
– ha a helyzet mobil pultot igényel, a grandMA onPC konzol a jó választás
– a grandMA3 onPC xPort Node a legköltséghatékonyabb DMX output show-vezérléshez.

Megérkezett Arthur, hogy a trónra üljön!

Nagy büszkeséggel mutatjuk be a Robert Juliat legújabb nagy teljesítményű LED-es fejgépét, az Arthur-t. A 800W LED fényforrású nagy távolságú követőgép eléri a 2500W teljesítményű Aramis akár 29.000 lumenes fényáramát.

Ez a piacon már régóta várt fényvető új utat nyit a LED-es fejgépek nagy távolságú felhasználása előtt, így ez a fényvető kiválóan használható operaházakban, nagy színházakban, koncert-arénákban – beltéren- és kültéren egyaránt.

Az Arthur rendkívül erős LED fényforrása, mely keskeny sugárzási szögű (5.5° – 15°) zoom optikával párosul, kiváló, nagy távolságú felhasználást tesz lehetővé prémium fényminőség mellett. A legalább 2000 luxos megvilágítás 40 m távolságból legyőzhetetlenné teszi ezt a nagyszerű követőgépet, mely ragyogó fénykiemelés mellett kiváló színvisszaadást (CRI >90) is biztosít.

Az Arthur állítható, 3:1-es átfogású, rendkívül egyenletes, hot-spot mentes zoom-optikája a teljes optikai tartományban kitűnő élességű gobó vetítést biztosít, mely a vetített fénykör nagysága és a fókusz egymástól független állíthatóságának eredménye.

Az elektronikus dimmernek köszönhetően a fejgép fénye rendkívül finoman szabályozható, még az alacsony tartományban is. A szabályzás során semmilyen színhőmérséklet eltolódás nincs.

A berendezés energiafogyasztása minimális, mely nem csak a LED fényforrásnak köszönhető, hanem annak is, hogy a fejgép az előadás nem használt részeiben kikapcsolható, ellentétben a fémhalogén fejgépekkel, amelyeket folyamatosan működtetni kell az előadás alatt.

A számos választható hűtési mód és a rendkívül csendes működésű ventilátor a riválisokhoz képest az Arthurt számottevően halkabbá teszik, így könnyedén veszi át majd a hatalmat az operákban, de biztos befutó TV stúdiókban és koncerttermekben is.

A már megszokott Robert Juliat termékelőnyök és magas minőség mellett az Arthur egyedisége megmutatkozik a könnyű szervizelhetőségben és üzemeltetésben is, igy használata különösen vonzó lehet a bérlő cégek világosítóinak a sokszor időhiányos építések során. A fényvetőtől elkülönül a vezérlő-, meghajtó- és tápegység, mely egyszerű plug&play módon csatlakoztatható a fejgéphez.

Az Arthur a Robert Juliat top kategóriás LED-es fejgépeinek következő osztályát képviseli. A LED fejgépek sorát a 300W teljesítményű Roxie nyitja, őt a rendkívül sikeres 600W-os LED forrású Alice és Oz követi, melyek a professzionális fejgépek közül első ízben tudták elérni az 1200W-os fémhalogén fejgépek fényteljesítményét.

Az Arthur, a piac jelenlegi legfényerősebb követőgépe méltóképpen koronázza meg a Robert Juliat professzionális LED-es fejgép családját.