A múlt héten, a PLASA Show keretein belül hirdették ki a PLASA Awards for Innovation győzteseit.
A 33 nevezett termék közül a 12 tagú független műszaki emberekből álló zsűri 7 jelöltnek ítélte oda az innovációs díjat, ezen felül egy arany és egy fenntarthatósági díjat adtak át. James Edge – a zsűri elnöke – véleménye szerint „Biztató látni, hogy az iparág kreatív mérnökei továbbra is ilyen nagy számban fejlesztenek új és innovatív termékeket.”
A zsűri az Arany Díjat a kiemelkedő innováció elismeréseként az Ayrton Cobra-nak ítélte oda, ami a régóta ígért lézer-foszfor technológiát építette be egy kitűnően használható mozgófejes fényvetőbe, versenyképes áron, jó energiahatékonysággal. Az idei Fenntarthatósági Díjat az Artistic Licence – Micro-Scope upgrade kit kapta. Az indoklás szerint ez a kis megújító készlet teljesen új életet lehel egy több mint 30 éves termékbe. Az innovációs díjak mellet kiosztották a rangos Gottelier-díjat is, melyet idén JB Toby, az Avolites műszaki igazgatója kapott meg. Ez a Tony Gottelier-ről elnevezett élertmű-díj olyan személyeket vagy csapatokat ismer el, akik tartósan és jelentősen hozzájárultak a szórakoztató-ipari technológia fejlődéséhez.