A Samsung nemcsak a termékfejlesztésekben és a termék design-ban jár élen innovatív szemléletével, hanem fogékony az épített környezet modern megoldásaira is. A budapesti Árkádban hétfőn megnyitott Samsung shop korszerű Barrisol fóliás kiegészítő világítást kapott, energia hatékony LED fénysorral.

Kollégáink már a tervezési folyamatban részt vettek, és a kreatív együttműködés eredményeként született formabontó megoldás – mennyezetről leeresztett egyedi szerkezetre feszített fólia – kivitelezésével is cégünket bízták meg. Az egyes rész folyamatok precíz koordinálásának köszönhetően a teljes kivitelezés – tervezés, asztalos munka, szállítások, 2 ütemben végrehajtott helyszíni szerelés – időtartama nem haladta meg a 2,5 hetet.

A 60-70 nm alapterületű üzletben a két Barrisol világítótest nem kizárólag a bolt megjelenésének meghatározó eleme. A telepített, 6000 K-es nagy teljesítményű LED szalagos megoldással a kiállító pultok megvilágítása teljesen káprázatmentes, homogén fénnyel kapnak hangsúlyt a bútorok. A technológia másik nagy előnye, hogy a boltban dolgozók komfortérzete – saját bevallásuk szerint – a nap végére sem romlik.

A Barrisol feszített fóliáival a tervezőknek és belsőépítészeknek nem kell lemondani sem a minőségi világításról, sem a fantáziadús design megoldásokról, LED világító panel alkalmazásával hosszútávon is költséghatékonyan oldható meg a világítás.

A Lisys-Project Kft. több éve foglalkozik Barrisol fóliák forgalmazásával és kivitelezésével. Feszített fóliával kapcsolatban felmerülő kérdéseivel keresse nagy tapasztalattal rendelkező szakértő kollégáinkat.